Fővárosunk XIII. kerületében, 4,5 milliárd forintos, hiánypótló zöldmezős beruházás keretében Vadász György Kossuth- és Ybl-díjas építész tervei alapján valósult meg az Újlipótvárosi Közösségi Ház beruházása. A korszerű létesítmény egy központi térből és abból nyílóan négy impozáns, összekapcsolódó, ugyanakkor funkcióban elkülönülő egységből áll.
A közösségi ház „lelke” a több mint 600 férőhelyes zenei-, színházi- és sportesemények megtartására egyaránt alkalmas rendezvényszínház.
A többcélú terem egyaránt alkalmas komplex színházi és egész estés művészeti, könnyűzenei produkciók befogadására, a civil szervezetek eseményeinek szervezésére. A több funkciós rendezvényterem lelke, hogy a belső terét az aktuális igényeknek megfelelően lehet alakítani, ami nem pusztán a székek elhelyezését vagy éppen eltávolítását jelenti, hanem ennél sokkal rugalmasabb megoldásokat kínál. A széksorok ugyanis színházi típusú berendezés esetén lépcsőzetesen sorakozva biztosítják az ideális körülményeket 630 vendég kényelmes, már-már mozi szerű ültetésére. Más esetekben azonban a padló egységes síkba alakításával nagyobb, körasztalos elrendezés mellett, akár 700 fős gála rendezvények helyszíne lehet. A 270 négyzetméteres színpadot a legkorszerűbb technológiával szerelték fel.
Az ár a színházterem és a szekciótermek használatát, valamint a színházteremben felszerelt technikai eszközök használatát –vezérléssel- tartalmazza!
A helyszín jellemzői: Elegáns, multifunkcionális
Maximális befogadóképesség: Körasztakos ültetésssel 600 fő, Állófogadásra 1300 fő
Elhelyezkedés: XIII. kerület kiemelt részén, jól megközelíthető
Parkolás: Környező utcákban, mélygarázsban
Helyszínhez illeszkedő programötletek: Esszencia az Experidance tánctársulattal
A helyszín szinte minden típusú rendezvényre alkalmas a több száz fős egész napos konfereciáktól a legelegánsabb partnertalálkozókig!







