Tányérszervizes fogadás

A legelegánsabb, kifejezetten ünnepélyes vendéglátási forma, amikor a gasztronómiáé a főszerep. Szigorú szabályok szerint megkomponált, meghatározott ritmusú és szerkezetű, tehát minden értelemben a legmagasabb igényű vendéglátási forma. Hozzáértő szervezés és megvalósítás teszi ezt a fajta étkezést kiemelt gasztronómiai élménnyé és közösségképző eseménnyé.


A vendégek ünnepélyesen megterített asztaloknál foglalnak helyet és előre összeállított, öt, hat vagy több fogásból álló ételsort, és a neki megfelelő italsort fogyasztják el. Szigorú forgatókönyv szabályoz mindent a vendégek érkezésétől és fogadásától kezdve a köszöntők elmondásán, a tálaláson keresztül a vendégek távozásáig.

Előnye, hogy a legnagyobb gesztusnak számít a vendéglátó részéről, hiszen egy díszétkezés a legmagasabb színvonalat nyújtja, lebonyolítása a legnehezebb, tehát a legtöbbet adja, aki így vendégeli meg meghívottait. Hátránya a túlságosan szigorú kötöttség, a feszes szabályok, melyek vendégre és vendéglátóra egyaránt vonatkoznak.

Ajánljuk minden olyan fontosabb társas alkalomhoz, melynek kiemelt ünnepélyességet szeretnénk adni!

 

 




delight_fooldal2

kiemelt3




RAMPART étterem Frissensült étterem

8

rendezvenyhelyszinek

magazin

VIP gasztronómia a SkyCourt megnyitón

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér „élménytermináljának” megnyitása a főváros eddigi legnagyobb felhajtással járó épületavatásával járt. A közelmúlttól új névvel büszkélkedő repülőtér lélegzetelállító utasforgalmi csarnokát elsőként 1000 VIP vendég tekinthette meg. A nagyszabású megnyitón igazi gasztronómiai csodákkal és a magyar konyhaművészet elismert képviselőivel együttműködve a teljes cateringet a Comp-Let Party Service biztosította.


Party service és catering tippek már a Facebook-on is

Comp-Let Party Service

1139 Budapest, Teve utca 41.
Telefon: 231-3070 Fax: 231-3074