Sakébár

A japán nyelvben a saké eredetileg az alkoholos italok gyűjtőfogalmaként volt használatos, manapság már csak a szeisut, azaz a rizsbort értik alatta, mely édeskés ízű, és többnyire világossárga színű. Sokszor emlegetik a szóban forgó italt a japán rizspálinkaként, ez azonban tévedés, mert a saké alapjául szolgáló rizsmelaszból nem párlatot főznek, hanem hordókban erjesztik.



12p


A saké felszolgálása nagy körültekintéssel történik, így például fontos, hogy az asztaltársaság tagjai mindig egymás poharát töltsék meg, ki-ki valaki másét, saját magunkat kiszolgálni ugyanis nagy illetlenség. A hagyomány azt is megköveteli, hogy valamit fogyasszunk hozzá, ezt azonban a japánok is nyugodt szívvel mellőzik. Étkezések előtt, valamint a téli hónapokban a rizsbort melegen szolgálják fel, ami fokozza a 16-19% között mozgó alkoholtartalom mámorító hatását, nyáron az új szokás szerint jégkockával kínálják egymásnak.

 

 




delight_fooldal2

kiemelt3




RAMPART étterem Frissensült étterem

8

rendezvenyhelyszinek

magazin

Csapat vigyázz! - Retro csapatépítés, úttörő akakdályverseny

Retro csapatépítéssel rukkolt elő a Comp-Let Party Service: úttörő akadályverseny a nyolcvanas évek mintájára. A szocializmus talán egyedüli szép emlékét, a nagy népszerűségnek örvendő közösségi élményt eleveníti fel a program, színesítve a korszakra jellemző akadályverseny hangulatával. Az akadályverseny elején klasszikus uzsonnacsomaggal indulhatnak útnak a résztvevők, a sikeres verseny után pedig egy közös bográcsfőző-verseny koronázza meg a napot.


Party service és catering tippek már a Facebook-on is

Comp-Let Party Service

1139 Budapest, Teve utca 41.
Telefon: 231-3070 Fax: 231-3074